A francia írónő regényében egy hétköznapi történetet mesél el, ám nem akárhogyan: bravúrosan egy igazi kiskamasz nyers monológjából bontakozik ki a karinthys jelenetekből összeálló, megható történet. Grégoire tizenhárom éves, viszont két bukása miatt még csak hatodikos. Remek kézügyessége és hatalmas szíve van, de - talán pont ezért - egyáltalán nem szeret iskolába járni. Bármit megszerel, szívesen segít barkácsolni imádott nagypapájának, Léon apónak, aki egyedüli megértője a Dubosc családban. Azonban a matekkal és a szüleivel hadilábon áll: "Utálok suliba járni. Az égadta világon semmit nem utálok így. És ezzel még keveset mondtam. Rámegy az életem" - olvassuk a tornából is gyenge, kis antifőhős keserű önvallomását. A fiú képtelen megfelelni az iskolai követelményeknek, a helyzet napról napra romlik, míg végül kicsapják az iskolából, és otthon senkinek sincs ötlete, hogyan tovább. Aki ismeri a fülszövegben feltett kérdések mögött húzódó életérzést, az megérti a "35 kiló reményt": "Eleged van a szüleidből? Legszívesebben egy másik bolygóra költöznél, mert itt a Földön ufónak számítasz? Lassan el kell döntened, mi leszel, ha nagy leszel, de fogalmad sincs?"
